Blog

Már a Luxor számok is elérhetőek oldalainkon

Már a Luxor számok is elérhetőek oldalainkon

Örömmel tájékoztatjuk látogatóinkat, hogy oldalainkon elérhetőek a luxor játék szabályai és a többi játékhoz hasonlóan a legfrissebb és korábbi luxor sorsolások nyerőszámai és a nyereményosztályonkénti nyeremények, valamint a következő sorsolás időpontja, a várható nyereményösszegek jackpot és telitalálat esetére, illetve a várható nyeremények alakulása és az öt korábbi legnagyobb főnyeremény diagramja is.

A luxor nem is bonyolult

Sokaktól hallottuk, hogy azért nem játszanak luxort, mert bonyolult játéknak tartják, nem értik, mit jelent a határszám és hogy miből derül ki, hogy van-e kép, vagy keret találatuk. Igyekeztünk szövegesen és képi formában is megjeleníteni a játékszabályokat, így bízunk benne, hogy az Önök számára is kiderül, hogy a játék valójában egyáltalán nem bonyolult. A kisorsolt nyerőszámokat nem növekvő sorrendben adjuk meg, ugyanis ebben a játékban is jelentősége van a számok sorrendjének. Aki elsőként találja el az ún. kép, vagy keret számait, extra nyereményben részesül a többi játékoshoz képest, akik szintén eltalálták ugyanezeket a számokat. A nyereményeknél szerepel az ún. határszám, ami megmutatja, hogy az adott találatot hány szám kihúzásával érte el az első játékos vagy játékosok. Így ha sorban ellenőrzi számait a szelvényen és a határszámnak megfelelő sorszámú nyerőszámnál eléri a kép vagy keret találatot, Ön jogosult az első kép vagy az első keret nyereményösszegére.

A luxorban mindig van telitalálat

A játék különlegessége, hogy a luxor sorsolást mindaddig folytatják, amíg valakinek a szelvényén lévő összes számot ki nem húzzák. Aki olyan szerencsés, hogy a telitalálatot az adott hétre előre meghatározott határszámon belül éri el, megnyeri a jackpotot. Ez a határszám 32-ről indul és minden héten, amikor senki sem érte el a jackpotot, növekszik eggyel. Így hétről hétre nagyobb az esély a főnyeremény elérésére.

Elérhetőségünk

Forduljon hozzánk bizalommal! Mi adunk véleményére. Ha kérdése, ötlete vagy észrevétele van, keressen meg minket.


Copyright ©2012-2018. Minden jog fenntartva.