Örömmel jelentjük, hogy oldalunk jelentős megújuláson esett át annak érdekében, hogy még áttekinthetőbb és könnyebben használható legyen, illetve a korábbinál lényegesen több információt tudjunk megosztani Önökkel. A közelmúltban tárhelyszolgáltatót is váltottunk, így a jövőben várhatóan gyorsabban elérhetik tartalmainkat.

Legfrissebb lottószámok még áttekinthetőbben

Ezentúl már a Főoldalon láthatóak a legfrissebb nyerőszámok, a következő sorsolás időpontja, a nyeremények és statisztikák feliratra kattintva pedig a korábban is látható részletes sorsolási adatok: a legutóbb kisorsolt lottószámok, a következő sorsolás időpontja, a várható főnyeremény, illetve az adott sorsolás nyereményei tekinthetőek meg. Az információkat a várható főnyeremények alakulásáról szóló grafikonnal egészítettük ki, mely millió Ft-ban mutatja az elmúlt időszak várható főnyereményeinek alakulását. A grafikonból könnyen látható, mikor volt legutóbb telitalálat, illetve a jelenlegi várható nyereményösszeg hogy alakul a korábbi főnyereményekhez képest. Az öt legnagyobb korább főnyereményről is készítettünk egy grafikont, mely ezer Ft-ban mutatja, mely heteken sikerült eltalálni a szerencsés(ek)nek a főnyereményt jelentő nyerőszámokat. A grafikonokra kattintva megjelenítjük az adott értékekhez tartozó információkat. Az egyes játékok oldalán ezen kívül még az adott játékhoz kapcsolódó rövid történeti leírásunkat is megtalálhatják.

A korábbiakhoz hasonlóan az egyes játékok részletes szabályait is megtalálhatják a Szabályok menüpontban az adott játék nevére kattintva.

Információk a sorsolásokról

A Sorsolások menüpontban összefoglaltuk az összes játék főbb információit: a legutóbbi sorsolás idejét, melynek linkjét követve megtekinthetik a sorsoláshoz kapcsolódó részletes adatokat, a következő sorsolás időpontját és a várható főnyeremény összegét, a játékokban való részvételi lehetőség lezárásának időpontját, valamint a korábbi három sorsolás részletes adataira mutató hivatkozásokat.

Egyéb hasznos információk

Bemutatjuk azokat az alkalmazásokat és használatukat is, melyek segítségével még hamarabb értesülhetnek a legfrissebb információkról, amennyiben rendelkeznek okostelefonnal (Facebook, Twitter, G+).

Mindezeken kívül igyekszünk egyre több érdekes hírt is megosztani olvasóinkkal. Legfrisebb bejegyzéseinket a főoldalon, korábbiakat a Blog menüpontra kattintva olvashatják.

Reméljük elnyeri tetszésüket megújult oldalunk. Észrevételeiket szívesen fogadjuk.