Végre bekövetkezett, amire a hazai EuroJackpot játékosok már tizenegy hete vártak: egy szerencsés elérte az 5+1 találatot és így jogosulttá vált az egyik főnyereményre, melynek kifizetése már nem forintban, hanem euróban történik.
Az 5+1-es nyereményosztály
Az 5+1-es kategóriában nem is minden hónapban van nyertes, már a csatlakozás óta is előfordult, méghozzá két alkalommal is, hogy egyetlen résztvevő országban sem találták el mind az öt számot és az egyik kiegészítő számot egyszerre. Igaz, az is előfordult, hogy hat szerencsés is volt, így a nyeremény összege közöttük oszlott meg. Az eurós nyereményösszeg természetesen nem csak a nyertesek számán múlik, ez egy több tényezős számítás eredménye. Így fordulhatott elő, hogy két nyertes esetén is hatalmas különbségek voltak a nyeremény összegében: az október 17-i sorsoláson 435 ezer, az október 31-in 501 ezer, a december 12-in 465 ezer, a december 5-in viszont lényegesen több: 1 600 000 eurót nyert az 5+1-es nyereményosztályt elérő két-két játékos.
Az első nagynyertes nyereménye
Visszatérve a legutóbbi, december 19-i sorsolásra, ahol egy szerencsés magyar is eltalálta a megfelelő számokat három másik nyertes mellett, amivel bruttó 241 199,60 eurót nyert. Ebből még levonják a 16%-os mértékű szja-t, ami jelen esetben 11 776 eFt lesz. A fennmaradó összeget egy euróban vezetett bankszámlára utalják majd át, ami feltehetően 202 607,66 EUR lesz, a sorsolás napi MNB árfolyammal számítva ez 61,8 millió forintnak megfelelő összeg. A nyertesnek nincs is más dolga, mint munkanapokon 8-18 óra között felhívni a 20/933-0630-as telefonszámot, ahol adatait bizalmasan kezelve segítenek neki a nyereményfelvétel lépéseiben.